Robinson a vörös bolygón

MEGJELENT: 2015. április 8. | SZERZŐ: Müllner Nándor

Következő írásomat az ünnepi rokonlátogatásoktól megcsömörlött sorstársaimnak írom. Azoknak, akik ilyenkor nemhogy megértik a végtelenül hosszú egyedüllét iránti vágyat, de még annak nyugtató hatású gondolata is a családi békességet őrzi.
„A marsi” című könyvet (Andy Weir) pedig azon kívülállóknak ajánlom, akik mai világunkban egy vadonban, sivatagban, ismeretlen városban, ellenségtől hemzsegő vidéken, saját tudásukra, találékonyságukra és tapasztalataikra hagyatkozva akarják megélni saját westernüket és nagy kalandjukat. Akiknek reálisan mára, a XXI. században már csak a hajó/repülőtörés vagy az űrhajózás biztosít ilyen lehetőségeket. A jobbak még kombinálhatják is a kettőt…

Négy év magány

A regény főszereplője, Mark Watney viszont ezen látható pozitívumok és szerencséje ellenére (ki tudja hány százezer jelentkezőből választották ki asztronautának?) úgy érzi, élete nem a legjobb irányba halad. Ez a felismerés a könyv tizenhetedik oldalán hasít belé, amikor kénytelen realizálni, hogy csapattársai a Marson hagyták, mert azt hiszik róla, hogy halott. Ahelyett, hogy annak örülne, hogy meglepetésszerűen életben van! A kommunikáció közte és a Föld között megszűnt, a társai által otthagyott felszerelését használva kell túlélnie az elkövetkezendő négy évet, amíg a következő tervezett Mars expedíció meg nem érkezik.
Nem túl kellemes helyzet.

A kémia menő
Mire van szükségünk, hogy éveket túléljünk egyedül? Élelemre – na, az közel háromszáz nap után el fog fogyni. Vízre és levegőre – ha az életben tartó rendszerek jól működnek, akkor semmi gáz (igaz, hogy ezeket is csak egyhónapnyi használatra tervezték). De legfőképpen olyan személyiségre, aki nem adja fel és mindenekelőtt vissza szeretne térni a Földre. Aki nem fog beleőrülni a magányba és elszigeteltségbe, a napi rutinba. Nem esik pánikba, csak néha, és a mindennapi, kitűzött céljait próbálja teljesíteni.
Ahogy olvastam a könyvet, belemerülve Mark naplójának jegyzeteibe, egyre biztosabb lettem benne, akik valaha is vágytak egy ilyen elszigetelt kiruccanásra vagy „kalandra”, azok lennének az elsők, akik belehalnának saját „magányigénylő” természetük gyengeségeibe. Mark viszont, aki szarkasztikus és gonoszkodó, igazi társasági ember, sikeresen győzi le a Marsot napról napra. Krumplit termeszt a házában, szerel, tervez, átalakít – sikerrel odázza el az éhezést és a kínhalált. Egész életemben nem értettem, hogy miért olyan nagy cucc asztronautának lenni, ha már egy kutya is képes volt kilépni az űrbe… most viszont, Mark túlélési terveit és mérnöki megvalósításukat olvasva, fel kell tennem a kérdést: lehet, hogy tényleg a legjobbakat küldik fel az űrbe az amerikaiak? Ezt soha nem fogom biztosan tudni, de az már az első néhány oldal után realizálódott bennem, hogy minden bizonnyal hasznosabb lenne egy kémia fakultáció kettes, mint a magyar dicséretem (és kénytelen vagyok elismerni, vagányabb is).

Megérdemli a hazautat

A NASA nemhogy filmen, de még egy könyvben sem lehet balek. Természetesen szatellitjeik rögzítették az emberi tevékenységet, és agytrösztjeik kikövetkeztették: az otthagyott asztronauta életben van (marslakókkal már a ’90-es évek óta nem számolnak). A képeket eltitkolni nem lehet – valamilyen bürokratikus dolog miatt – de életemben először értékelem az amerikai szabadságjogokat. A racionális kormány helyett (aki szemrebbenés nélkül otthagyta volna Watneyt) a szentimentális nép fogja követelni fiának hazahozatalát, kerüljön az akárhány dollár milliárdba. Mert senki sem érdemel magányos és előre megjósolható halált. Az emberiség egyesült az új ellenfél, a Mars ellen! Szondát építettek, ami lezuhant. Kínai tudósok a kormányukat megkerülve segítségüket ajánlották fel ősellenségeiknek. És én elhittem volna azt is, ha egy orosz elnök vállalkozott volna, hogy ő maga megy el az amerikait megmenteni. Miért? Mert nem olvastam még soha olyan könyvet, aminek a során ennyire vágytam volna arra, hogy happy enddel záródjon. Ne legyen semmilyen fordulat, Mark Watney meneküljön meg! A regény során százszor-ezerszer bebizonyította ötleteivel, hogy megérdemli a hazautat, attitűdjével pedig azt, hogy hiányozna a könyvespolcomról.


 

Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Gyorsan betalálnak a Lassú lövedékek

Gyorsan betalálnak a Lassú lövedékek

Ki érthetne jobban a sci-fikhez, mint az, aki az Európai Űrkutatási és Technológiai Központban is dolgozott

A földkerülő Fa

Először olvashatók részletek a 2016-17-es Vendée Globe során írt hajónaplóból

Budavári séták

Történelmi kulisszatitkok, nagy idők, híres emberek, csodás épületek

Író, aki feljelent

Úgy tűnik, Hegedüs Géza a korszak népszerű írója elhivatottságból lett a kádári állambiztonság ügynöke

Ozzy, a nagy varázsló doki

„Tanácsok a rock legnagyobb túlélőjétől”

Feliratkozás a hírlevélre

Email